Azt nem mondom, hogy Gertrudis királyné még mindig élne, ha János esztergomi érsek nem úgy írt volna levelet annak idején, mint sokan SMS-t manapság: vessző nélkül, odavetve, nem agyalva túl sokat azon, mit olvas ki belőle a fogadó; de azt igenis mondom, hogy amit időben megspórolunk a messengerrel/viberezéssel/whatsappal, azt bőven megfizettetjük a fogadóval akkor, amikor megpróbálja kitalálni: most akkor mire is gondolt kedves barátja/munkatársa/főnöke. Haragszik rá? Ideges? Provokálja? Ez igazi kérdés volt, vagy csak úgy írta? Most erre mit kéne válaszolni, hogy kiderítse? (Oké, igaz, az érsek szándékosan fogalmazott így, de apropónak jó volt a sztori:).)
Az emberek két nagy csoportba sorolhatók: vannak az inkább neurózisosak, és vannak a jellemhibás polgártársak. Mindkét esetben a felelősségvállaláshoz való hozzáállás az, ami elcsúszott: az előbbi csoport tagjai hajlamosak egy-egy kétértelmű vagy konfliktusos helyzetben magukra húzni a felelősséget, a jellemhibásak szerint viszont a világ, a főnök, a barátnő, a feleség a húnyó, pedig ők maguk mindent megtettek a jó kapcsolatért, a sikerért stb. (Erről (is) zseniálisan ír M. Scott Peck Úttalan utakon című könyvében, forrón ajánlom nyári olvasmányként, life-changing!) Könnyű kitalálni, hogy a fenti, többértelmű üzenet kinek a lelkében okoz nagyobb vihart. Egy szegény neurózisos napokat egyegyezhet azon, hogy a másik miért úgy fogalmazott és mit is akart mondani pontosan.
Az idegrendszer jól-létének egyik alkotóeleme a kontextus, emiatt csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha a beáramló információból biztonságosan le tudjuk szűrni, milyen választ is kéne itt adni. Ez a beáramló infó azonban nem mindig explicit, vagyis nem mindig kapunk nyílt, egyértelmű üzeneteket. Ilyenkor az idegrendszerünk alapbeállítása szerint reagál, és a nem világosan értelmezhető üzeneteket veszélyként érzékeli és a védekezési minta felé mozdul el. Ha viszont az egyik fél védekező állásba kényszerül, az aztán alapjaiban meghatározza a kommunikáció kifutását, onnantól az építsük-a-barátságot/bizniszt stb manőver nagy valószínűséggel gellert kap.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian voltatok már olyan helyzetben, amikor félreérthető üzenetet kaptatok, vagy éppen hetek múlva derült ki, hogy az, akinek csak gyorsan és mosolyogva elküldtetek egy lakonikus félmondatot telefonon, utána napokig őrlődött, mivel bántott meg titeket, éppen azért, mert hiányos volt a kontextus: nem volt ott mellette a hanglejtésetek, a mosolyotok, és visszakérdezni se tudott ott helyben.
Úgyhogy ha már nyár van és picivel talán több időnk is, érdemes legalább napi 1-2 írásos üzenet helyett felhívni Jóskát vagy Katit, mert amellett, hogy nagyon fog neki örülni, hogy leteheti a billentyűzetet pár percre, megkíméltek egy neurózisost jó pár óra guess-worktől (vagy épp megfosztotok egy jellemhibást attól, hogy már megint titeket tartson ökörnek:)).
