Nagyon szeretem Kelly McGonigal Akaraterő ösztön című könyvében azt a részt, ami arról szól, hogy a szokások – a jók és a rosszak is – úgy terjednek, mint a fertőzés, de azzal ellentétben nem a cseppfertőzés viszi át őket, hanem a szeretet és a tisztelet hálójában terjednek: barátról barátra, családtagról családtagra.
A társas befolyás minden erre irányuló pszichológiai és marketingcélú kutatás szerint jóval erősebben formálja gondolkodásmódunkat, mint ahogyan azt individuumként gondolnánk, ezért pedig a tükörneuronok felelősek, melyek egyfolytában monitorozzák a körülöttünk levőket, ezzel segítve kapcsolódásunkat a közösséghez és környezetünkhöz, mert az ember társas lény és a túléléshez még ma is alapfeltétel a valamiféle csoporthoz tartozás.
A témáról olvasva olyan számokkal találod magad szembe, hogy ha a barátod meghízik, neked is 171%-kal nagyobb esélyed van az elhízásra, ha férfi vagy és az öcséd szedett fel pár kilót, akkor 45%-kal megnő rá a te kockázatod is, és ez igaz olyan dolgokra is, mint az alvási szokások, a depresszió és a dohányzás. Természetesen nem „kaphatsz el” bármit, csak olyasmit, amire a hajlam vagy az akár tudattalan vágy benned is megvan.
A jó hír viszont az, hogy ugyanez a járvány-szerűség igaz az élet pozitív elemeire is: a körülöttünk levők, akiket szeretünk és tisztelünk a sportra, a jobbra törekvésre, a rendszerességre is tudnak bennünket inspirálni, és mi magunk is tovább tudjuk ezeket a mintákat adni, ezért nagyon fontos az, hogy időről-időre megnézzük, ki van a belső körünkben és mennyi befolyást engedünk a felőle érkező impulzusoknak.
Látszólag más: az 1800-as évek végén néhány olasz férfi felkerekedett, hogy az USA-ban kezdjen új életet, pár éven belül pedig számos falubeli követte őket, hogy megalapítsák és szülőfalujuk után Rosetó névre kereszteljék új otthonukat. Egy kutatásban aztán véletlenül kiderült: az akkori amerikai szívegészségügyi adatokhoz képest ez a falu döbbenetes módon egyáltalán nem vagy alig küzdött a szívbetegségek különböző válfajaival. A rejtélyes jelenséget vizsgálva megnézték a falubeliek étrendjét, munkáját, ivási szokásait is, sehol nem találtak jelentős eltérést az USA összképéhez képest, míg végre rájöttek, mit csinálnak itt máshogy, mint bárhol máshol az Államokban: az emberek összejártak, munka után kiültek a ház elé beszélgetni, jellemzőek voltak a háromgenerációs együttélések, valamint erősen segítették is egymást (a 2000 fős faluban 22! civil szervezet működött). A kulcs tehát a közösségben volt, abban, hogy ezek az emberek a saját határaikat nem a testüknél, hanem a falu széleinél húzták meg, profitálva abból a támogatásból és odafigyelésből is, amit egy csoport tagjai egymásnak adhatnak.
A közösségépítés lassú és sok energiát igényel, ennek egyébként már önmagában is megvan a maga szépsége. Viszont a támogató, elfogató közeg ezerszeresen fizeti vissza a belé fektetett munkát mind szellemi, mind testi-lelki egészségben. Úgyhogy kezdd kicsiben: ülj ki egy kávézó elé munka után a tavasszal lassan már kinyitó teraszra és hívd meg két barátod is, akik nem ismerték eddig egymást és beszélgessetek egy jót – hátha egy új közösség első napja lesz a mai.
